Műemlékek

Bogya legöregebb épülete a vár volt, ezt 1268-ban említik a dokumentumok. Bogya kisszigeti részében állt. Az 1453-1526-os években Széchy Dénes tulajdona volt. A török háborúk idejében rombolták le és tették a földdel egyenlővé.

A kúriát (118-as számú ház) 1887-ben építették Kálnokyék birtokuk intézője számára. A kúria egyszerű, L alaprajzú, földszintes épület, amelynek háromtengelyes főhomlokzatát csak a téglalap ablakok tagolták. Napjainkban ezeket háromrészes ablakokra cserélték. Lakórésze az udvar felé pilléres folyosóval nyitott. A kúriához hosszú gazdasági épületet építettek. A kúria helyiségei egymás után sorakoznak, egyenes mennyezetük van. A századfordulón az ún. grófi kocsma volt a legnagyobb helyiség. A kúria területén található továbbá a zsellérlakás épülete, amelyben két helyiség van, az egyikben falazott hosszúkás kemence áll. Ezt az épületet, valamint a kúria gazdasági épületét gerendás famennyezet fedi. Az udvarban megtalálható az eredeti disznóól és a nagy, fából épült szín. A három melléképületnek eredetileg nádfedele volt, ezt mára kemény fedélre cserélték. A kúria alatt pince van boltíves mennyezettel. 1920-ban a kúriát id. Füssy Lajos vette meg, ma fia, ifj. Füssy Lajos lakik itt a testvérével. Az 1965-ös árvíz után nem maradt a környéken hasonló komplexum, megsemmisülése pótolhatatlan veszteséget jelentene.

Egy másik kúriát (120-as számú ház) a 19. század 80-as éveiben a családi telek egy részén verebi Végh Béla építtetett. A családnak a szomszéd falvakban is voltak birtokai, a legtöbb családtag Apácaszakállason élt. A kúria egyszerű, földszintes épület, téglalap alaprajzú, nyitott pilléres folyosóval, amely az udvarból mindkét végén hozzáférhető. A helyiségek egymás után sorakoznak, egyenes mennyezetük van. A kúria mellett tágas gazdasági udvar volt. A gyermektelen tulajdonos a gelléri Végh Vincét adoptálta, aki apjával együtt ideköltözött. A Végh család máig is tulajdonosa a kúriának, jóllehet 1947-ben át kellett volna települniük Magyarországra. Csak a család feje, Végh Vince költözött át, de 1948-ban ő is visszajött Csehszlovákiába. Végh Vince 1949-ben egyike volt azoknak a gazdáknak, akik elsőként léptek be az egységes földműves szövetkezetbe (efsz), bár ő volt a község legnagyobb gazdája. Azokban az időkben csak ez biztosította a túlélést. Az udvart elvette az efsz, a családnak csak a kúriát hagyták meg. 1959-ben az efsz vezetőségének parancsára le kellett bontani az udvar épületeit, csak a kúriát kímélték meg. Az épületet napjainkig jelentősen átépítették, 1960 után a déli kéttengelyes homlokzatot hozzáépítéssel kibővítették. A kúria mai tulajdonosa Végh Béla szeretné visszaállítani az épületet az eredeti állapotába.

A község hívőinek sohasem volt saját templomuk, ezért a környező falvakba jártak istentiszteletre. A katolikusok Lakszakállasra, a reformátusok Gellérre jártak, ahol a református egyház alsó- és felsőgelléri, valamint Bogyai hívői 1786-ban klasszicista türelem rendi templomot állíttattak. A községben a katolikusok a 20. század elején harangtornyot építtettek, amely eredetileg fából készült. Később vaskonstrukció váltotta fel. A harangtorony a községi park szélén áll, pléhből készült gúla alakú karcsú csúcsa van. A toronyban régebbi harang függ, amelyen ez a felirat áll: „Római katolikus templom Nep. Sz. János tiszteletére 1869 öntötte Walser Ferenc Pesten.” Az út túloldalán (a községi hivatal mellett) egy másik harangláb áll, amelyet 1926-ban építtettek a református egyház hívőinek. Az eredeti faszerkezetet a 60-as években vaskonstrukcióra cserélték. A haranglábat hagymakupola tető fedi. A toronyban függő harangon a következő felirat olvasható: „ A Nagy Isten dicsőségére öntetett a Bogyai református hívek kegyes adakozásából 1926 évben. Mi Urunk Istenünk gyűjts egybe minket, hogy a Te szent nevedet dicsérjük és hirdessük a te dicséretedet.” Zsoltár: 106. 47 V.

A temetőben központi betonkeresztet találunk színes pléhkorpusszal, 1936-ban állították. A temetőben találjuk a II. világháború áldozatainak emlékművét, amelyet 1989. június 12-én lepleztek le. A fekete márványtáblára az áldozatok nevét vésték. A temetőben több rózsaszín márványlapot találunk, ezek a 19. századból származó sírkövek.