Menu
Obec Bodza
Obec község
Bodza Bogya

A falu épületei

1929-ig az itteni gyerekek vallási hovatartozásuktól függően a gelléri vagy a lakszakállasi iskolába jártak. 1929-ben építették fel a községi iskolát. Az első tanítónő Komjáti Istvánné volt, akit a következő évben Pirovits Irén váltott fel. Azután 1945-ig Bogyai Ferenc volt a tanító. Az iskola háromtengelyes, földszintes épület, négyszögletes alappal. A téglalap alakú ablakok felett építészetileg igényes ablakdíszek láthatók. Eredetileg népi lakóház állt itt. Az iskolát 1945-ben bezárták, a szlovák nyelvű tanítás 1946-ban, a magyar nyelvű 1949-ben indult újra. Az 1965-ös árvíz után rövid ideig szünetelt a tanítás. Az iskolát 1980-ban bezárták, a diákok a lakszakállasi alapiskolába járnak. Ma az épületben a MIX üzlet üzemel. Az egész Csallóköz közlekedését lényegesen feljavította a leghosszabb „helyi érdekű” vasút Komárom és Dunaszerdahely között, a Pozsony-Dunaszerdahely vonal folytatása, amelyet 1895-ben kezdtek építeni, és ünnepélyesen helyeztek üzembe 1896. november 16-án. Az eredeti vasútállomás mint Lak (Szakállas) szerepelt, és csak a 20. század elején változtatták meg a nevét Bogya-Gellérre. A kis állomás épület Gellér község határában állt, 1997-ben lebontották, hogy építőanyagot nyerjenek belőle.

A helyi temetőben a halottasház egyszerű épülete áll, 1975-ben építették Kurucz Ferdinánd javaslatára, Göbölös Lajos tervei szerint.

temető

A községháza melletti kultúrház 1950-ben épült, 1974-ben javították és átépítették. Egyszerű, földszintes, téglalap alaprajzú épület.1958-ban épült a tűzoltószertár. Említésre méltó még a máig fennmaradt pékség és a tejcsarnok épülete, mindkettő a 20. század ötvenes éveiben épült. Már hosszabb ideje egyik sem üzemel.

Község

Kalendár

Po Ut St Št Pia So Ne
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Mobilná aplikácia

Sledujte informácie z nášho webu v mobilnej aplikácii - V OBRAZE.

Aktuálne počasie

dnes, szombat 2. 12. 2023
hó és eső 2 °C 0 °C
vasárnap 3. 12. tiszta égbolt -1/-4 °C
hétfő 4. 12. szórványos felhőzet 1/-5 °C
kedd 5. 12. enyhe havazás 2/-3 °C

Facebook

fb